Bejegyzések a Kézdivásárhelyi EMI témában
Kézdivásárhelyi EMI, Rendezvények, Sajtóvisszhang »
A kézdivásárhelyi Vigadóban kedden, december 13-án 17 órakor Nemes Előd háromszéki EMI elnök, Incze-Borbándi Johanna-Mária kézdi EMI elnök és Ugron Nóri kézdi EMI alelnök megnyitotta az Erdélyi Magyar Ifjak által meghirdetett, Minden magyar felelős minden magyarért című háromszéki rajzpályázat kiállítását és kiosztották a díjakat. A legjobb húsz művet mutatták be a kiállításon, az első helyezett mű felkerül az EMI 2012-es zsebnaptárára.
Kézdivásárhelyi EMI, Rendezvények »
December 12.-én 19 órától kerül sor a következő EMI Táncházra, az élő zenét a sepsiszentgyörgyi Folker biztosítja, a helyszín a Vigadó kisterme.
Továbbra is szeretnénk megőrizni ezt a felejthetetlen hangulatot, a lelkesedést és a jó kedvet is. Jó szórakozás, kikapcsolódás és hasznos időtöltés minden lelkes, aktív fiatalnak. Szeretettel várunk mindenkit
A Kézdivásárhelyi EMI legutóbb november 18.-án a kézdivásárhelyi Vigadó kistermében szervezett táncházat.
Mintegy száz résztvevő táncolt az oktatóval együtt, akit Dóczé Levente biztosított Zaboláról. Az oktatás kezdő lépésekkel indult, majd moldvai, felcsíki táncok is sorra kerültek. A …
Kézdivásárhelyi EMI, Rendezvények »
A Kézdivásárhelyi EMI október 27-én a kézdivásárhelyi római katolikus temetőben az elhanyagolt sírokat tisztította meg az IFI segítségével. Minden sírnál gyertyát gyújtottunk és virágot helyeztünk el. A legvégén Pali atyával közösen elmondtunk egy imát. Több mint tíz szorgos fiatal volt jelen. Segítségünkre volt Pali atya is, aki ez idő alatt hat zsák eldobott palackot szedett össze.
Kézdivásárhelyi EMI, Rendezvények »
Több mint ötezer aláírást gyűjtött az Incze László Baráti Kör annak érdekében, hogy Incze Lászlóról nevezzék el a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot. A Pro Historia rendezvénysorozat keretében Incze László munkásságáról hallhatunk előadást.
Incze László (1928-2007) tanár, helytörténész, muzeológus volt a kézdivásárhelyi múzeum jelenlegi formájának megálmodója és létrehozója. Életének túlnyomó részét arra áldozta, hogy kitartó munkájával összeállítsa Székelyföld egyik legjelentősebb helytörténeti gyűjteményét.



(4.85 out of 5)