25. Rendhagyó Történelemóra – Székely rovásírás
Történelemlecke rovásírásból
Székely rovásírásunk címmel tartott előadást Vincze Eszter Beáta december 7.- én Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében. A gyergyószentmiklósi előadó az Erdélyi Magyar Ifjak meghívására tartotta meg az immár sorozattá vált Rendhagyó Történelemórák huszonötödik kiadását.
Felkészültségét mi sem igazolja jobban, hogy számos erdélyi és kárpátm edencei rovásírás-verseny győztese. Előadása első részében kitért a rovás, ró szavak értelmére, hangsúlyozva, hogy egyik legrégebbi magyar szavunkról van szó. Hangsúlyozta, hogy a rovásírás iránya jobbról balra van, ellentétben a latin vagy cirill betűk írásával.
Egyes elméletek szerint a számunkra ellentétes irány a gyakorlatiasság miatt alakult ki, hisz a botrovás esetében a bal-jobb irányú folyamatos írás gyakorlatilag kivitelezhetetlen, míg más elméletek ősmagyar hitbéli okot látnak a rovásírás irányában.
Habár több mint száz rovás ABC létezik, manapság kettő elismert, a Forrai Sándor féle, illetve a Magyari Adorján féle. Ezután következett a két ABC m egismertetése, majd ezek hasonlóságait és különbségeit ismerhették meg az előadáson résztvevők. Az ABC sok betűjének különlegessége, hogy hasonlít néhány az adott betűvel kezdődő szóra, például az s betű a sátor alakjára. “Ha már megtanultunk írni, tanuljunk meg számolni is.” – mondta szerényen Eszter, bevezetve minket a róvás számok birodalmába. Hamar észrevettem, hogy a hasonlóságot a római és a róvás számok között. amit Eszter azzal magyarázott, hogy a róvás számok ősiek és ezekből alakultak ki a római számok és nem fordítva. A kétórás előadás utolsó felében Eszter a betűösszeróvásokról illetve a több betűjelből összevont, ám egyikre sem hasonlító betűjelekről, úgynevezett ligaturákról beszélt. Érdekes volt, a mint elmagyarázta az összerovás csinját-bínját. Az előadás utolsó részében próbára tevődött a hallgatóság is, így néhány róvásírással írt, összerótt szót, mondatot kellett kiolvasni. Ráadásként Eszter a jelenlevő bátor kíváncsiskodók nevét is leírta róvásírással.
Simon Levente
Erdélyi Magyar Ifjak
Sepsiszentgyörgy
(Megjelent a Történelmi Magazinban)












(4.85 out of 5)
Mi a véleményed?