VIII. EMI Találkozó beszámolója képekkel
November 28-adikán vette kezdetét a nyolcadik, ezúttal Sepsiszentgyörgyön megszervezett EMI Találkozó.
A pénteki nap a szállás elfoglalása után ismerkedő játékokkal kezdődött, vacsora után az Árpád népe rockopera megtekintése következett. Szombaton délelőtt a sporté volt a főszerep, asztaliteniszben a Szabó Hunor – Dávid László páros volt legyőzhetetlen, labdarúgásban pedig Szentgyörgynek sikerült legyőzni Marosvásárhelyt, ami érthető, hiszen a hazai pálya előnyét élvezhették a fiúk és a szurkolótábor is lelkes volt.
A kiadós ebéd után, amit ezúttal is köszönünk Lajos bácsinak, képes beszámoló következett az EMI 2008-as tevékenységeiről, amit beszélgetés követett Mit jó tudni az egyetemi életről címmel.
A Turulmadár Ifjúsági Iroda versmondó köre könnyeket csalt elő a fiatalok szeméből az Üzenet, haza című Wass Albert előadásával, melyet már ötödször adnak elő nagy sikerrel.
A nap folyamán szavazni lehetett a legjobb alkotásokra, hiszen az EMI Találkozónak jópár reklámemblémája született, a résztvevők tetszését leginkább Balogh Enikő Beatrix, Tóth Tímea Kitti, Kertész Gitta, Révész Botond és Langer Csaba Mátyás alkotásai nyerték el, ők Ismerős Arcok CDvel illetve DVDvel lettek megjutalmazva.
Az est meglepetése az Evil Mind és a The Zöld zenekarok hangulatos koncertje volt, előbbi elsősorban feldolgozásokkal, utóbbi pedig saját számokkal vívta ki a közönség elismerését.
Vasárnap délelőtt a Fiatalok Lendületben program került bemutatásra Furus Levente és Kis Hunor Pál előadásában, rövid kiértékelő után pedig búcsúzott a társaság, a fáradtság jelei ekkorra már mindenkin megmutatkozatak.
A csapatépítő rendezvényen mintegy 70-en vettek részt Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Kézdivásárhelyről, Kovásznáról és Sepsiszentgyörgyről. Találkozunk jövőre ugyanitt!
A Háromszéki EMI












(4.85 out of 5)
Mi a véleményed?