Díjazták a 11. Barangoló városismereti verseny győzteseit
Több mint százötven diák versenyzett harminchárom csapatban az idei Barangoló városismereti vetélkedőn, melyet a Gödri Ferenc Iskola és az Erdélyi Magyar Ifjak szervezett. Sepsiszentgyörgy legtöbb iskolájából volt résztvevő csapat a versenyen és meglepően szoros eredmények születtek. A kérdésekre keresve a válaszokat a diákok játékosan ismerhették meg szülővárosukat, az utcák, terek neveit, felfedezték a szobrokat, emléktáblákat.
Nemes Emil tanító, a Barangoló alapítója szerint kiemelkedő eredményt ért el a Székely Mikó Kollégium Brinotiha nevű csapata (Csog Brigitta, Fazakas Noémi, Kozsokár Hanna, Szász Tímea Orsolya és Fazakas Sándor Imre), amely 871 pontot szerzett, illetve a Mikes Kelemen Gimnázium Kalandorok nevű csapata (Gheorghiţă Edina, Bolgyán Bora Zsuzsa) amely 893 pontot gyűjtött, esztétikusan összeállított versenyfüzetük is elnyerte a zsűri tetszését.
Minden korosztályt külön díjaztak, sokan dicséretben részesültek. A verseny legkisebb résztvevői, a második osztályosok körében az Ady Endre Általános Iskola Keresgélők és Csipet-csapata lett az első, a harmadikosoknál a Székely Mikó Kollégium diákjai vitték el a pálmát a Brinotiha nevű csapattal, a negyedik osztályosoknál a Plugor Sándor Művészeti Líceum Liliomok névre hallgató csapata, míg az ötödikeseknél a Váradi József Általános Iskola teljesített a legjobban. A hatodik osztályok közül a Mikes Kelemen Líceum Városnézők, a hetedikeseknél a Székely Mikó Kollégium Cimborák csapata lett az első, míg a kilencedikeseknél a Mikes Kelemen Líceum Kalandorok csapata érte el a legjobb eredményt.
Idén a baróti Kelekótya zenekar koncertje színesítette a díjátadó ünnepséget, akik a jól ismert gyerekdalokkal örvendeztették meg a szép számban összegyűlt közönséget.
Fotókat készítették: Solymosi Enikő (Pluszportál), Juga Árpád (EMI)
Tanintézmények, ahonnan jelentkeztek a versenyző csapatok:
Ady Endre Iskola: 2 II., 2 III., 3 VII. osztályos csapat = 7 csapat
Székely Mikó Kollégium: 3 III., 5 IV., 1 V., 1 VII. osztályos csapat = 10 csapat
Plugor Sándor Művészeti Líceum: 1 IV. osztályos csapat = 1 csapat
Váradi József Iskola: 1 IV., 1 V., 1 VI. osztályos csapat = 3 csapat
Gödri Ferenc Iskola: 1 V., 1 VII. osztályos csapat = 2 csapat
Nicolae Colan Iskola: 2 VI. osztályos csapat = 2 csapat
Mikes Kelemen Líceum: 1 V., 1 VI., 2 X. osztályos csapat = 4 csapat
Puskás Tivadar Szakközépiskola: 1 X., 1XI. osztályos csapat = 2 csapat
Református Kollégium: 1 XI. osztályos csapat = 1 csapat
EREDMÉNYEK-ELEMISTÁK
| CSAPATOK NEVEI | PONTSZÁM
HELYEZÉS |
| KERESGÉLŐK
Ady Endre Iskola II.B Sovárd Emőke Koós Attila Sovárd Nándor Attica Megyes Levente Ferencz Károly |
495
I. helyezés |
| CSIPET CSAPAT
Ady Endre Iskola II.B Vlad Mária Vlad Nándor Sztojka Robert Balog Zsolt Fejes Szabolcs |
392
I.helyezés |
| BRINOTIHA
Székely Mikó Kollégium III.A Fazakas Sándor Imre Csog Brigitta Fazakas Noémi Kozsokár Hanna Szász Tímea Orsolya |
871
I.helyezés |
| KUKUCSI SKORPIÓK
Székely Mikó Kollégium III.A Ráduly Lenke Bölöni Gabriella Hatházi Henrietta Ráduly Heléna Tabârta Bernadett Katalin |
651
II.helyezés |
| OKOSKÁK
Székely Mikó Kollégium III.A Dull Enikő Izabella Daczó Dávid Dull Brigitta Noémi Fehér Anita Tittesz Csongor |
450
III.helyezés
|
| GEPÁRDOK
Ady Endre Iskola III.B Solynosi László Solymosi Ákos Bódi Arnold Csaba Pál Ervin László Veres József Botond |
293
dicséret |
| CSILLAGOK
Ady Endre Iskola III.B Donáth Anna Málnási Andrea Denisa Gáspár Hanna Farkas Edina Nóra András Arnold |
233
dicséret |
| LILIOMOK
Plugor Sándor Művészeti Líceum IV.B Hajdu Laura Hajdu Csenge Kerekes Szende Török Orsolya Veres Anita |
611
I.helyezés |
| ECHLIPS
Székely Mikó Kollégium IV.D Ambrus Sándor Antal Miklós Zsolt Holinka Miklós Hanna Ambrus Tekla Kasléder Beatrix |
443
II.helyezés |
| PUMA
Székely Mikó Kollégium IV.D Veres Vitályos László Vargha Bálint Máté Zsolt Harkó Csanád Veres Vitályos Áron |
392
III.helyezés |
| BOSZIK
Székely Mikó Kollégium IV.D Balla Zsuzsanna Rétyi Eszter Vass Boglárka Szabó Boróka Mojzes Anita |
342
dicséret |
| KUTATÓK
Váradi József Iskola IV É Domokos Melinda Zsuzsánna Pataki Anita Eördögh Beáta Bartha Izabella Bartha Erika Krisztina |
272
dicséret |
| SÓLYMOK
Székely Mikó Kollégium IV.D Kisgyörgy Dávid Kisgyörgy Kriszta Magyari Réka Bájkuj Gabriella
|
267
dicséret |
| ANGYALOK
Székely Mikó Kollégium IV.D Kicsi Éva Bangyán Nóra Farkas Klára Vénusz Kakas Henrietta Téglás Hanna |
243
dicséret |
EREDMÉNYEK-GIMNAZISTÁK
| CSAPATOK NEVEI | PONTSZÁM
HELYEZÉS |
| VÁRADI
Váradi József Iskola V.D Pénzes József Szabolcs Lőcsei Timea Gergely Zsombor Bitai Martin |
616
I. helyezés |
| CSEREBOGARAK
Székely Mikó Kollégium V.B Hajdu Laura Domokos Kinga Hajdu Eszter Kiss Emőke Tankó Tímea |
558
II.helyezés |
| BARANGOLÓ KIRÁLYLÁNYOK
Mikes Kelemen Líceum V. Gaál Zsuzsa Demeter Dorottya Zsuzsa Hangai Ivett Krisztina |
552
II.helyezés |
| DUPLA SEPSI
Székely Mikó Kollégium V.B Fülöp Ánna |
320
dicséret |
| REMÉNY
Gödri Ferenc Iskola V.C Derzsi Irén Zsuzsanna Derzsi Kriszta Fábián Karolina Gál Timea Nóra Oláh Erika |
287
dicséret |
| VÁROSNÉZŐK
Mikes Kelemen Líceum VI. B Kölcze Gáspár Albert Antónia Andreea Benedek Bernadette Katalin Bod Réka Barbara Szabó Eszter |
444
I.helyezés |
| MUKISTÁRS
Váradi József Iskola VI.C Nyircsa Melinda Bíró Renáta György Rebeka Györkovács Kriszta Vitályos Tamás |
365
II. helyezés |
| KISOKOSOK
Nicolae Colan Iskola VI.B Szonda Kinga Gagyi Ákos Préda Róbert Tüysüz Botond Kányádi Norbert |
234
dicséret |
| BÖNGÉSZÜNK
Nicolae Colan Iskola VI.B Păcurar Elena Wencyl Wivien Andrea Biró Márta Tana Kriszta Edina Donáth Cinthia Szidónia |
119
dicséret |
| CIMBORÁK
Székely Mikó Kollégium VII.D Köllő Zsolt Vargha Fruzsina Füstös Zsolt Laczkó Hunor Perpits Ede Tóth Wagner Apor |
832
I.helyezés |
| KUTATÓK
Ady Endre Iskola VII.B Székely Gizella Ferenczi Szilárd Dobri Szende Veress Noémi |
596
II.helyezés |
| BUBORÉKOK
Gödri Ferenc Iskola VII.B Bodoni Enikő Boér Jessica Vivien Imets Ottilia Lőrinc Orsolya Szabó Szende |
306
III.helyezés |
| FELTALÁLÓK
Ady Endre Iskola VII.B Gáspár Attila Incze Kriszta Tapasztó Kincső Antal Orsolya Papp Éva Karola |
252
dicséret |
| ISMERKEDŐK
Ady Endre Iskola VII.B Székely Gizella Falka Anita Imre Kincső Sárosi Kincső Veress Andrea |
216
dicséret |
EREDMÉNYEK-KÖZÉPISKOLÁSOK
| CSAPATOK NEVEI | PONTSZÁM
HELYEZÉS |
| KALANDOROK
Mikes Kelemen Líceum X.C Gheorghiţă Edina Bolgyán Bora Zsuzsa |
893
I.helyezés |
| CANGURUK
Mikes Kelemen Líceum X.C Kakasi Erzsébet Artem Kincső Andrea Dobra Enikő Flechamer Henrietta Simon Mónika
|
628
II. helyezés |
| JÓMADARAK
Puskás Tivadar Szakközépiskola IX.A Ladó Attila Bíró Kund Bendegúz Demeter Attila Nagy Szilveszter Codra Szabolcs |
554
III.helyezés |
| MEGVER (+VER)
Puskás Tivadar Szakközépiskola X.B Sándor Szilárd Bandi István Zsolt Fadgyas Bálint Attila Hosszú Edgár Tihamér Paizs Lóránt János |
529
III.helyzés |
| UNO
Református Kollégium XI.F Rab Sándor Molnár Andrea Porzsolt Melinda |
476
dicséret |
MEGOLDÁSOK
1.) Gyűjtsetek olyan sepsiszentgyörgyi utcaneveket, melyekben az utcanevet alkotó betűk nem ismétlődnek (csak egyszer fordulnak elő az illető utcanévben)! (1-1 pont)
2.) Milyen távolságra (km) van Sepsiszentgyörgytől az Olt folyó forrása? (10 pont)
Az Olt forrástól 122 kilométerre van Sepsiszentgyörgy
3.) A Gyárfás Jenő (1857-1925) festőművész saját tervezésű, romantikus stílusú műterme a művészről elnevezett zsákutcában van. Mikor és milyen alkalommal helyztek márványtáblát erre az épületre?
(10 pont)
A Gyárfás Jenő (1857-1925) festőművész saját tervezésű, romantikus stílusú műterme a művészről elnevezett zsákutcában van. 1957-ben születésének 100. évfordulóján a házra emléktáblát helyeztek el. A szülőháza a Csíki utcában volt. Ezt az épületet 1774-ben építették. Lebontására 1985-ben került sor.
4.) Mikor és milyen alkalommal avatták fel a Szabó Katalin városi sportcsarnokot?
(10 pont)
A városi Sportcsarnok, ma Szabó Kati a neve, 1971-ben az itt megrendezett Balkáni Nemzetközi Tornászbajnokság alkalmával avatták fel
5.) Gyűjtsetek egy, két, három és négyszótagú sepsiszentgyörgyi utcaneveket! (1-1 pont)
6.) Gyűjtsetek női hírességről elnevezett utcanevet! (2-2 pont)
7.) Gyűjtsetek olyan sepsiszentgyörgyi személyiségekről elnevezett utcaneveket, melyekben a keresztnév a családnévvel azonos számú betűkből állnak! (2-2 pont)
8.) Gyűjtsetek tíz betűnél hosszabb sepsiszentgyörgyi utcaneveket! (2-2 pont)
9.) 1866- 69 körül készül az ,,Árulóház” vagy Bazár óratorony épülete, melyben helyett kapott a Képtár is. Ki és mikor szerelte tornyába a ma újra működő toronyórát?
Tornyába 1893-ban egy Müller nevű budapesti mester szerelt toronyórát (10 pont)
10.) Mikor kapta megyeközpontunk Szent György a Sepsi előnevet? (10 pont)
1492 Zenthgijewrgh, Sepsij Zenth Gyewrgh, civitas Zent Gijergh, Zenthgijergh 1492. október 7-én “Oppidum Sepsi Zenthgewrgh”. Ugyanebben az évben keltezett egyik okmányban “civitas”-nak, azaz városnak van címezve, amelynek tévesen való írása mellett foglalt állást még Orbán Balázs is. Valóban Szentgyörgy mindig mezőváros, oppidum volt.
11.) Ki és mikor tervezte a Fogolyán-Házat a mai Prefektúra épületét? (10 pont)
1889-ben épült, Székely Károly tervezte.
12.) Készítsetek szövegmásolatot minél több műemlékfeliratról (márványfeliratról), feltüntetve hol található (pontos cím)! (5-5 pont)
13.) Számoljátok meg, hány világítóoszlopot (lampiont) állítottak fel az újonnan átalakított Erzsébet parkban! (10 pont)
14.) Gyűjtsetek Sepsiszentgyörgy területén felállított műemlékeket (egész alakos és mellszobrokat)! Fel kell tüntetni hol található (pontos címet)! (3-3 pont)
15.) Gyűjtsetek olyan emlékműveket melyek nem szerepeltek az eddigi kritériumok között! Fel kell tüntetni hol található (pontos címet)! (4-4 pont)
16.) Írjátok össze Sepsiszentgyörgy tereit!











(4.85 out of 5)
Mi a véleményed?