Fooldal » Rendezvények

Lehet jelentkezni a Diákegyüttesek Találkozójára

5 március 2010 922 olvasás Nincs megjegyzés Nyomtatás Nyomtatás

HDT plakat feher2010 április 3-án kerül sor a Diákegyüttesek Találkozójára Sepsiszentgyörgyön, amely zenei tehetségkutató verseny diákzenekarok számára.

A rendezvény céljai: egy színvonalas zenei találkozó szervezése a háromszéki diákegyüttesek számára, fiatal, tehetséges zenészek bemutatása a nagyközönségnek és további fellépési lehetőséget biztosítani a zenekaroknak más fesztiválokon

A diákegyüttesek délután lépnek fel a közönség előtt, a nap végén a rendezvény diszvendége, a magyarországi Pokolgép zenekar koncertezik teljes műsoridővel. A Pokolgép 10 évvel ezelőtt lépett fel Sepsiszentgyörgyön.

A Háromszéki Diákegyüttesek Találkozójára mindazon ifjúsági együttesek jelentkezését várják, akik szeretnének egy nagyobb közönség előtt bemutatkozni valamint egy színvonalas rendezvény keretében bemutatni alkotásaikat, tudásukat. A nap folyamán a Zenekarok lehetőséget kapnak a fellépésre, nemcsak a zsűri, hanem a közönség előtt is bizonyíthatnak, hiszen közönségszavazás is lesz, mindenki szavazhat a kedvenceire (a képeken a tavalyi győztes Worldchanger látható).

Tavalyi győztesek: Worldchanger

A versenyen nincs stílusbeli kötöttség, de az egyedi megszólalás fontos szempont. A lebonyolítás során a szakmai zsűri elsősorban a kreativitást, eredetiséget és az előadásmódot értékeli. A verseny az élő zenéről szól, a kiválasztott résztvevők professzionális körülmények között mutathatják be zenei tudásukat egy nagy méretű színpadon, profi hang- és fénytechnika mellett. A tehetségkutató nem csak a színpadi teljesítményt értékeli, hanem a koncertekre való felkészülést is, ezért a Zenekaroknak a reklámhoz kötődő eszközeik (plakát, újságcikk, embléma) is pontozva lesznek.

Jelentkezési feltételek:

-          a Zenekar tagjainak többsége Kovászna megyei lakhellyel rendelkezik

-          a Zenekar tagjainak többsége diák vagy egyetemista

-          élő zenét játszanak

-          legalább két youtube-os felvétellel rendelkeznek

A jelentkezésnek tartalmaznia kell:

  1. A megadott nevezési űrlapot (kitöltve)
  2. A nevezési lapon felsorolt csatolmányokat
  3. A nevezési díjat (20 lej/személy)

WorldchangerA zenekarok rangsorolása a vetélkedőn a megadott pontrendszer alapján zajlik. A korlátolt időkeret miatt legtöbb 7 zenekar léphet fel a színpadon, ezeket a szervezőcsapat választja ki a beküldött anyagok (űrlap, csatolmányok, felvételek) alapján. Mivel a tehetségkutató elsősorban háromszéki zenekaroknak szól, ezek elsőbbséget élveznek, ez azonban nem zárja ki más megyebeli zenekarok fellépését sem.

A közönségszavazás a www.emihirek.ro weboldalon és a  sportcsarnokban zajlik, ez utóbbi április 3-án, várhatóan 12-19 óra között. A sportcsarnokban lesz felállítva a szavazóurna. A szavazószelvényt a sportcsarnokba lépéskor a karszalaggal együtt kapja kézbe mindenki.

Díjak:

  1. Fellépési lehetőség a Pokolgép zenekar előtt
  2. Fellépési lehetőség a VI. EMI Táborban (aug. 11-15)
  3. Fellépési lehetőség a Rock Stage tehetségkutató versenyen (május 14-15)
  4. Fellépési lehetőség a IV. Metal Rudi fesztiválon (dec. 18)
  5. Fellépési lehetőség Hunyad megyében – Déván (május)
  6. Fellépési lehetőség az Ikafalvi Kulturális Napokon (június 18-20)
  7. Fellépési lehetőség a Tusványoson (még egyeztetés alatt van)
  8. Meglepetés díjak, közönségdíj

Jelentkezni legkésőbb 2010 március 20-ig lehet a sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda címén: Kós Károly utca 2 szám, Sepsiszentgyörgy

Email: emihirek@yahoo.com, Telefon: 0746 134950

A szervezők biztosítják a szállítást, a szállást valamint az étkezést a vidékről érkező zenekarok számára.

A rendezvény időpontja: 2010 április 3, szombat

A rendezvény helyszíne: Sepsiszentgyörgy, Sportcsarnok

A jegyek elővételben 20 lejbe, helyszínen 25 lejbe kerülnek. Csak napijegyek lesznek, a napijegy belépést biztosít a tehetségkutatóra és az esti Pokolgép koncertre egyaránt.

A felhívás letölthető itt: HDT Felhivas 2010

A jelentkezési űrlap letölthető itt: HDT Nevezesi urlap 2010

A tavalyi Diákegyüttesek Találkozójáról készült filmösszeállítás alább megtekinthető. Készítette: Molnár Ferenc

.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (No Ratings Yet)
Loading ... Loading ...

Mi a véleményed?

Tégy megjegyzést vagy kövesd vissza a saját oldaladról (trackback). Iratkozz fel a megjegyzésekre RSS-en.

Kérlek, a megjegyzésed legyen témábavágó!