Felhívás – Székely március szónokverseny

Az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete ifjúsági szónokversenyt hirdet Székely március címmel, ahova 16-22 éves fiatalok jelentkezését várják.
A verseny leírása
A verseny célja:
A Március 15-i sepsiszentgyörgyi és maksai Óriáspince-tetős ünnepségek ifjúsági szónokának kiválasztása. Néhai Kónya Ádám tanácsos javaslata alapján született meg a rendezvény ötlete, melyhez a felső-háromszékiek szolgáltattak példát, hiszen ott évek óta színvonalas szónokversenyt szerveznek.
További cél az anyanyelvi kompetencia, a társadalmi együttléthez szükséges szóbeli nyelvi-kommunikációs-retorikai képességek fejlesztése. A verseny alkalmat ad a diákoknak arra, hogy gyakorolják a kulturált nyelvi viselkedést, az önálló szónoki alkotást, saját véleményüknek érvelő kifejtését, a megfelelő önismereten alapuló magabiztos fellépést. Ezáltal nő a fogékonyságuk mások szövegeinek a megértésére is.
A versenyre való felkészüléshez ajánlott irodalom: – az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményei, tanulságai, következtetései – az érvelő szöveg valamint a szónoki beszéd műfaji sajátosságai (szerkezete, technikák) – filozófiai ismeretek a szabadságról – a középiskolai tankönyvek retorikai fejezetei és gyakorlatai
A verseny menete:
- jelentkezési határidő: 2009. március 2.(hétfő)
- a verseny időpontja: 2009. március 6. (péntek)
I. rész: feladatlap (érvelő szöveg/szónoklat kidolgozása adott téma vagy idézet alapján)
II. rész: szónoklat előadása (adott felkészülési idő után)
A részvétel ingyenes.
Díjazás:
1.– 200 lej és felszólalási lehetőség a sepsiszentgyörgyi Március 15-i Ünnepségen
2.– 150 lej és felszólalási lehetőség a maksai Óriáspince-tetős Március 15-i Ünnepségen
3.– 100 lej és különdíj
Jelenkezni és érdeklődni lehet a Bálint Erzsébetnél (Mikes Kelemen Gimnázium, XII. A osztály) balint_erzsebet@yahoo.com címen. A jelentkezési lapnak tartalmaznia kell a versenyző nevét, születési adatait, valamint az intézmény nevét ahol tanul vagy dolgozik.












(4.85 out of 5)
Mi a véleményed?