Böjte Csaba: Legyen Tündérkert a Kárpát medence
Szeptember 27-én és 28-án a Turulmadár Ifjúsági Iroda meghívására Sepsiszentgyörgy vendége volt Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója és Bardócz Csaba református lelkész, az Áldás Népesség mozgalom népszerűsítője.
Szombaton a Megyei Könyvtár Gábor Áron termében a telt ház előtt zajlott előadáson Csaba testvér tolmácsolásában megrázó emberi sorsok keltek életre, bepillantást adva a nincstelenek életébe. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkájának köszönhetően azonban másfél ezer erdélyi magyar gyermek menekült meg a nyomortól, az alapítvány 43 intézményt működtet, Háromszéken Kovásznán és Árkoson működik egy gyerek-, illetve kismamaotthon.
„Szeretném elmondani minden embernek, hogy jó dolog jónak lenni, jó dolog egy-egy gyereknek a hóna alá nyúlni, felemelni, hogy nem igaz az, hogy nem lehet, nem érdemes, mi össze kell fogjunk és becsületes munkával ezt a szép Kárpát-medencét újból Tündérkertté kell varázsolni.” mondotta Böjte Csaba.
Bardócz Csaba bemutatta az Áldás Népesség mozgalmat és a Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett Adj Király katonát! ifjúsági vetélkedőt, mely a család szerepét erősíti a kisgyerekek tudatában. A vetélkedőt idén Erdély tizenkét városában szervezték meg. A jelenlevők részleteket tekintettek meg az Utazások egy szerzetessel és a Motorosok Déván című rövidfilmekből.
Szeptember 28-án, vasárnap a Szent József római katolikus templomban Böjte Csaba celebrálta az ifjúsági szentmisét és arra bíztatta a gyerekeket, hogy az új tanév bajnokai legyenek, de álljanak helyt az életben is. Mivel Sepsiszentgyörgyön ezer ember jelent meg a két rendezvényen, a közönségtalálkozót jövőre is megszervezi a Turulmadár Ifjúsági Iroda és az EMI.
Nemes Előd












(4.85 out of 5)
Mi a véleményed?