Rendezvények »

[11 okt 2009 | Nincs megjegyzés | 714 olvasás]
Jótékonysági koncertet ad Bikfalván az Ismerős Arcok

Idén sikerül Széklyföldön is méltó módon emlékezni 1956-ra: Simó József és az Ismerős Arcok zenekar dalban és prózában kívánják megénekelni a forradalom tiszta céljait, egy nemzedéknek a szabadság kivívásáért tett erőfeszítéseit. A koncertekre Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen kerül sor október 22-25 között, de lesz egy előadás Bikfalván is, hiszen a turné nyereségét a bikfalvi templom felújítására ajánlja fel a szervező Erdélyi Magyar Ifjak és az Eventus Plus egyesület.

Hírek »

[28 szept 2009 | Nincs megjegyzés | 327 olvasás]
Megjelent az Ismerős Arcok új lemeze, a Lélekvesztő.

Zenés, romantikus utazások a Lélekvesztőn
Új lemezével az Ismerős Arcok együttese újra magasra tette a lécet, és örömünkre sikeresen át is ugrotta.
Aki ismeri őket, jól tudja, hogy az Ismerős Arcok ma az egyik legfigyelemreméltóbb zenekar ebben az országban.
A ma megjelent, ötödik albumuk előtt sejtettük, hogy Nyerges Attiláék hozzák a formájukat, de az eredmény finoman szólva is meglepett bennünket. Elöljáróban csak annyit, hogy eltűnőben van a zenekar eddigi munkásságát jellemző melankolikus hangulat, és ez a fejlemény kétségkívül izgalmasabbá teszi az Ismerős Arcokat.
Az ember sok mindenkit belehall az Ismerős Arcok muzsikájába – például …

Hírek »

[25 szept 2009 | Egy megjegyzés | 351 olvasás]
A többnyelvűség európai érték. Felhívás a háromszéki civil szervezetekhez

A kultúránk megőrzése és ezáltal emberi méltóságunk az anyanyelvünk védelmében nyilvánul meg leginkább. Az anyanyelvünkben több, mint ezer éves történelmünk, hagyományaink, kultúránk benne van, a nyelvünk a leghívebb kifejezője annak, akik vagyunk és ezáltal azonosít minket. Ez különböztet meg másoktól. Egyben a szórványosodás fokmérője: minél jobban rongálódik a nyelvünk, annál nagyobb mértékű a beolvadás. Jelzi, hogy öntudat szempontjából milyen szinten állunk.
Bár anyanyelvünk használatát törvény is szavatolja, nem élünk vele. Ritkán fordulunk magyar nyelven a hivatalos intézményekhez, sok esetben románul folynak a hivatalos megbeszélések, a cégtáblákon, üzletekben, szolgáltatóknál szintén elsöprő a …

Hírek »

[23 szept 2009 | Nincs megjegyzés | 289 olvasás]
Mobilitás Hete. Biciklis felvonulás volt Sepsiszentgyörgyön

Szeptember 17. és 25. között került sor  Háromszéken a Mobilitási hetére. Az események fő célja a biztonságos, balesetmentes kerékpáros közlekedés népszerűsítése Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken, valamint a kerékpárosok és a gépkocsivezetők nevelése, mivel e téren még hiányos a közlekedéskultúránk, tapasztalatunk.
Pénteken, szeptember 25-én gépkocsi nélkül közlekedtünk. Ennek az volt a célja, hogy reggel és délben, amikor a gyerekek iskolába tartottak, biztonságos legyen a közlekedés.
13 és 18 óra között a Csillagőrző Egyesület és a Tega szervezésében Sepsiszentgyörgyön elhasznált étolajgyűjtés volt öt gyűjtőpontban: három iskolánál (Székely Mikó Kollégium, Mikes Kelemen Gimnázium, Mihály Vitéz Iskola, …

Hírek »

[16 szept 2009 | Nincs megjegyzés | 341 olvasás]
Temesvárról Európába – esszépályázat az 1989-es forradalom húszéves évfordulójára

Idén a temesvári események húszéves évfordulójához érkeztünk. 1989 után felnőtt egy új nemzedék, akiknek már történelem mindaz, ami húsz évvel ezelőtt történt. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) pályázatot hirdet azon fiatalok számára, akik 1989 után születtek.

Pályázni az alábbi három kiírás szerint lehet:
1. Temesvárról Európába – esszépályázat az 1989-es események húszéves évfordulójára
Honnan indultunk és hol tartunk most, húsz évvel a romániai forradalom után?

Hírek »

[16 szept 2009 | Nincs megjegyzés | 449 olvasás]
VIP képzés Békéscsabán – Vezess, irányíts pontosan!

Vezess, irányíts, pontosan! – mottó kísérte végig a 2009. július 8-15. között Békéscsabán megrendezett nemzetközi ifjúsági szervezetek vezetőképzését, a Fiatalok Lendületben Program támogatásával.
A résztvevők, összesen 30-an, kelet – közép- európai országok – Magyarország, Erdély, Horvátország, Szerbia, Szlovákia – valamely ifjúsági szervezetek vezetői, illetve tagjai voltak. Ezáltal az EMI-nek lehetősége nyílt, hogy továbbképezze ifjú önkénteseit és két háromszéki fiatalt kért fel erre a célra: Dobai Máriát és Jakab Csongort. A képzés programja a következő témákat tartalmazta: vezetői tevékenységek megértése, az ifjúság felkészítése a felelős szerepvállalásra, a tolerancia és a másság …

Rendezvények »

[9 szept 2009 | Nincs megjegyzés | 1,056 olvasás]
A IV. Háromszéki Ifjúsági Fotóverseny legjobb fotói

A IV. Háromszéki Ifjúsági Fotóverseny legjobb fotói alább megtekinthetőek. Kellemes böngészést kívánunk!

Rendezvények »

[8 szept 2009 | Nincs megjegyzés | 1,401 olvasás]
IV. Háromszéki Ifjúsági Fotóverseny díjazása

Kiállítás nyílt a Bástyában a IV. Háromszéki Ifjúsági Fotóverseny képeiből

Befejeződött a IV. Háromszéki Ifjúsági Fotóverseny. A verseny célja volt fiatal fotós tehetségek felfedezése és népszerűsítése, a háromszéki fotómozgalom erősítése.
Ők lesznek a jövő fotósai, a régióról készítendő képeiknek szerepük lesz Háromszék és Székelyföld népszerűsítésében, meghatározzák majd a térség arculatát.

Rendezvények »

[5 szept 2009 | Nincs megjegyzés | 613 olvasás]
Kiállítás nyílik a IV. Háromszéki Ifjúsági Fotóverseny képeiből

Befejeződött a IV. Háromszéki Ifjúsági Fotóverseny zsűrizése. A verseny célja fiatal fotós tehetségek felfedezése és népszerűsítése, a háromszéki fotómozgalom erősítése. Ők lesznek a jövő fotósai, a régióról készítendő képeiknek szerepük lesz Háromszék népszerűsítésében és meghatározzák a térség arculatát.
A Nézőpont című versenyre beérkezett képeket fotószakértőkből álló bizottság értékelte ki.

Rendezvények »

[27 aug 2009 | Nincs megjegyzés | 902 olvasás]
Lezárult a Kultúra a fiatalok szemében  projekt második szakasza

Bővülnek Háromszék és Csongrád megye ifjúsági kapcsolatai

Az elmúlt hét folyamán, augusztus 14. és 24. között zajlott a Kultúra a fiatalok szemében című ifjúsági projekt második szakasza. A program Kovászna és Csongrád megyében került megrendezésre, az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete és a Kisteleki Városvédő és Szépítő Egylet szervezésében. A pályázatnak ez a szakasza 30 fiatal részvételével zajlott, fele-fele arányban mindkét megyéből, 4 felnőtt kíséretében.