Régi harcos meséje

- az ágyú ismét Háromszéken –

Szülőföldjére érkezett. Visszatért. Itthon van 160 éves börtön-fogság után. Itthon van Gábor Áron eredeti ágyúja. Az az ágyú, amelyért hívő elődeink harangjaikat, az asszonyok gyertyatartóikat, evőeszközeiket áldozták. Az az ágyú, melynek oldalán ezrek haltak meg a hazáért, a szabadságért.

Eme öreg veterán jött el most hozzánk, kivel mi eddig nem találkozhattunk. Komótos, nyugdíjas kerekeiről tekinthette meg ünnepségünk, Nemzeti Ünnepünk. Vajon büszkeséggel töltötték el a látottak? Milyen lesz ez az ismeretség?  S milyen érzéseket váltott ki belőlünk, ünneplőkből?

Az osztálytársaim, iskolatársaim, sőt a szüleim reakcióit figyelve: majdnem mindenkit lázba hozott.  Kevésbé vagy jobban, egyéne válogatja. Van, akit látszólag nem érdekelt, de a külső mögött sok minden rejtőzhet. Nem tudom.

Én, személy szerint, nagyon vártam. Kis koromban letört az a tudat, hogy nem az eredeti ágyút vonultatják fel díszes főterünkön. De most végre eljött a pillanat. A legelső találkozás. Alig vártam, hogy szemébe nézhessek! Szerettem volna kiolvasni fájdalmát. Fájdalmát és örömét. Örömét, mert újból köztünk lehetett. Remélem tényleg boldogság volt ez! Nekem fontos, mert annak kell lennie.

Nektek mit üzen az ünnep? Mit tolmácsolhat az ágyú? Akik együtt ünnepeltünk a  piros-fehér-zöld napján, Kézdivásárhely főterén, és minden sarja e nemzetnek hallgassa meg meséjét öreg barátunknak, ne okozzunk csalódást.  Ő még mindig hisz bennünk!

Ugron Nóra

Nagy Mózes Elméleti Líceum, IX. A osztály

Kézdivásárhely