Fooldal » Hírek

“Mi voltunk az utolsó Pokolgép előzenekar” – interjú a Diákegyüttesek Találkozójának második helyezettjével, a CRASH zenekarral

3 május 2010 750 olvasás 3 megjegyzés Nyomtatás Nyomtatás

Crash 4A Háromszéki Diákegyüttesek Találkozójának második helyezettjét, a sepsiszentgyörgyi Crash zenekart a Rockpolis Média kiadó vezetője, Schervenka Endre kérdezte ki. A zenekar nevében Simon Csongor énekes válaszolt.

Schervenka Endre: A 2009-es Diákegyüttesek találkozóján elért eredmények alapján hogy érzitek, sikerült-e előre lépnie a zenekarnak?

Simon Csongor: A Diákegyüttesek Találkozóján 2009-ben sikerült megszereznünk a második helyezést. Az egy fantasztikus érzés volt a számunkra, hiszen akkor egy nagyon friss egy éves zenekar voltunk. A zsűri a debreceni Campus Fesztiválon való fellépési lehetőséget tartotta a legmegfelelőbbnek a számunkra. Így rögtön a megalakulásunk évében már a határon túl is sikerült megmutatnunk, hogy mire vagyunk képesek. Idén ismét másodikként értékelt bennünket a zsűri, de most egy sokkal erősebb mezőnyben a tavalyihoz képest. Egy kicsit csalódottak voltunk, hogy nem sikerült megszereznünk az első helyet, de kárpótolt bennünket az, hogy mi lehettünk a Pokolgép előzenekara. Felemelő érzés volt közel 600 ember előtt játszani és látni, hogy a közönség végigbulizza azt a 40 percet amit a színpadon töltöttünk.
Úgy érzem, hogy a zenekar nagyon fejlődőképes és nem rekedünk meg egy bizonyos szinten, hanem képesek vagyunk újítani és előrelépni.

Crash 5Schervenka Endre: Megkérlek, hogy röviden meséld el, mi történt az elmúlt egy évben veletek.

Simon Csongor: Az elmúlt év megoszlott aktivitási szempontból, volt egy kissé eseménytelenebb és egy valamivel eseménydúsabb és termékenyebb időszak. A tavaly nyáron került sor a debreceni Campus Fesztiválon való fellépésünkre, amely igen tanulságos volt a számunkra, de ezzel a nyári fellépéseink be is fejeződtek. Ősszel részt vehettünk az ötödször megrendezett Saint George Rock Nights-on, majd egy hónappal később volt egy fellépésünk a csíkszeredai AMI Klubban, mindkettő elég jól sikerült. Az utóbbi előtt mindössze egy héttel egy tagcsere történt a zenekarban. Így a zenekar új basszusgitárosa Pandula Péter lett. A jelenlegi felállás: Józsa Botond – dobok, Pandula Péter – basszusgitár, Pethő Zsombor – gitár, Dobricza Szilveszter – gitár és Simon Csongor – ének. Az újév első napján megszületett az első angol nyelvű dalunk melynek címe Set me free és az eddigi dalainktól eltérően inkább a hard rock stílus jegyeit hordozza magában. Ezzel nincs is semmi baj, ugyanis a továbbiakban szeretnénk ötvözni a hard rock és a heavy metal stílusokat.
Hamarosan beneveztünk a 2010-es Diákegyüttesek Találkozójára, előtte ismét felléptünk az AMI Klubban felkészülésképpen, ahol kaptunk egy meghívást egy csíkszeredai motoros találkozóra.
A szorgos felkészülést követően elérkezett a nagy nap, a tehetségkutató napja, ahol utolsó fellépőként sikerült elnyernünk a fődíjat, és rövidesen ismét a színpadra állhattunk, ám ezúttal a Pokogép előzenekaraként. Ekkor felfigyeltek ránk, és kaptunk pár koncert felkérést, valamint beneveztünk a Rock Stage tehetségkutató versenyre is, ahol reméljük sikereket érhetünk el.

Schervenka Endre: A diákzenekaroknál nagy “betegség” az iskola befejezése utáni széthullás, hogy érzitek, lesz-e elég kitartás bennetek, hogy az egyetem/munkahelyek mellett folytassátok a zenélést?

Simon Csongor: Sajnos megvan ennek a esélye, hogy széthulljon a zenekar, de ez még a jövő titka, ugyanis van egy egész évünk amíg a következő tag egyetemre megy. Addig is szeretnénk minden tőlünk telhetőt beleadni. Előfordulhat, hogy tagcserékkel, de remélhetőleg folytatódni fog a Crash zenekar története, hiszen eddig sok energiát fektettünk bele. Ha pedig úgy döntünk, hogy történjen bármi, együtt maradunk ezzel a felállással, akkor vagy nagyon ritkán próbálunk, vagy szüneteltetjük a zenekart amíg újra mindenki a megfelelőképpen tud hozzájárulni.

Crash 6Schervenka Endre: Mivel a zenekar nyereménye az volt a Diákegyüttesek Találkozóján, hogy felléphettetek a Pokolgép előtt, milyen érzés most visszagondolni, hogy az utolsó zenekarok egyike lehettetek, aki még felléphetett a Rudán Joe korszakos Pokolgép előtt (Joe-tól április 13.-án vált meg a Pokolgép zenekar)?

Simon Csongor: Ezt a tényt előre senki sem tudhatta, de számunkra nagy megtiszteltetést jelentett, hogy egy olyan hires és sokat megélt együttes előzenekara lehettünk, mint a Pokolgép, amelyben a magyar rockzene kiválóságainak nagyrésze megfordult és egy ekkora történelemmel rendelkezik. Ugyanakkor Joe a koncertünk folyamán többször is kilátogatott az öltözőből, hogy megnézze kik melegítik elő a színpadot és a tömeget számukra. A saját koncertjük alkalmával a színpadon kifejezte örömét, hogy jó látni, hogy a rockzenészekből és zenekarokból mindig is lesz jó utánpótlás. A későbbiekben értesültünk arról, hogy Joe elhagyta a zenekart, és mi lehettünk az utolsó Pokolgép előzenekar akik  a Rudán Joe-s korszakot megélték. Azon a napon egy korszak lezárult a főzenekar számára, de számunkra valami akkor kezdődött el.

Schervenka Endre: Jövőbeli tervek? Saját számok írása, koncertek, weboldal, stb?

Simon Csongor: A jövőben is szeretnénk együtt zenélni és élvezni amit csinálunk. Ez egy kellemes időtöltés számunkra, és úgy néz ki, hogy lassan elértünk egy olyan szintre, hogy másoknak is tetszik a zenénk. Folyamatosan írjuk a saját számainkat, de mivel nincs saját próbatermünk, ezért órarend szerint próbálhatunk heti egy alkalommal a sepsiszentgyörgyi Tanulók Palotája próbatermében és ez nem elég ahhoz, hogy a képességeinkhez mért tempóban fejlődhessünk. A közeljővőben szeretnénk rögzíteni stúdióminőségben néhány dalunkat egy demo CD összeállításához. De nehézségekkel küszködünk, ugyanis mindent magunknak kell megoldanunk, mivel nincsenek szponzoraink, támogatóink és menedzserünk sem. Minden amit eddig elértünk az a saját kitartásunknak és kemény munkánknak köszönhető. A demo CD után tervben van egy klip készítés is a Set me free című dalunkhoz, valamint szeretnénk bővíteni a weboldalunkat és egy új design-al ellátni. A jelenleg beindult láncreakciónak köszönhetően reméljük egyre több koncertben lesz részünk, és egyre több meghívást fogunk kapni.
Ha bárki további információkat szeretne megtudni a zenekarunkról, látogassa meg a www.crashzenekar.uw.hu weboldalt, ugyanitt írhatnak is nekünk a vendégkönyvbe egy esetleges koncertfelkérés esetén.

Az interjút Schervenka Endre készítette – Rockpolis Média Kiadó, Székelykeresztúr


rockpolis media_logo

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (1 votes, average: 5.00 out of 5)
Loading ... Loading ...

3 megjegyzés »

  • kinga.en írta:

    hat ez azert feltetlenul kelett:)):)):))

  • en írta:

    csontvaz kinga teged ki kerdezett?:))

  • kinga.en írta:

    hat kb azert lehet hozzaszolasokat irni ide, hogy mindenki kinyilvanitsa a velemenyet, nos nekem ez volt az, nem kertem kommentalni, enis szivesen visszavagnek vmivel…de mivel az “en” nev sokat nem mond..ezert sokat nem tehetek… de ezekszerint te vmi szipmatikus emberke lehetsz szamomra…netalan meg Crash-es is?…..csodalatos:)):))…..

Mi a véleményed?

Tégy megjegyzést vagy kövesd vissza a saját oldaladról (trackback). Iratkozz fel a megjegyzésekre RSS-en.

Kérlek, a megjegyzésed legyen témábavágó!