Meghamisította a magyar nyelvről szóló szavazást az egyik román újság
A Sepsiszentgyörgyön megjelenő Observatorul de Covasna napilapot mérsékelt, kiegyensúlyozott újságként ismerik a város lakói, melyet magyarok is szívesen olvasnak.
Ledöntöttek bizonyos tabukat is az elmúlt években, hiszen magyar civil szervezetek vezetőiről és magyar politikusokról is közöltek interjúkat, cikkeket, ellentétben a másik román újság merev hozzáállásával, amely kizárólag az érzékeny témának számító politikai nyilatkozatokat elemezte, magáról az erdélyi magyar társadalomról, annak szervezeteiről, életéről, életfelfogásáról, hiteles múltjáról, elvárásairól nem igazán közölt semmit, megfosztva a székelyföldi románságot a magyar közösség jobb megismerésének lehetőségétől.
Éppen ezért érthetetlen az Observatorul de Covasna napilap weboldalának legutóbbi megnyilvánulása, mellyel a magyar nyelv hivatalos státusára vonatkozó szavazást meghamisították. Előszöris feltették az eget rengető kérdést:
Egyetért Ön a magyar nyelv hivatalossá tételével Székelyföldön?
Sunteţi de acord cu oficializarea limbii maghiare în Secuime?
Aki némi ellentmondást vél a kérdésben felfedezni, mert pl. eszébe jut, hogy az országban egész sor törvény garantálja a magyar nyelv használatát, az nyilván merényletet követ el az érzékeny román nép ellen. A magyar nyelv ugyanis már most hivatalos Székelyföldön, az Alkotmány és a 215-ös közigazgatási törvény szerint azokon a településeken, ahol a magyarság aránya meghaladja a 20%-ot, lehet használni a magyar nyelvet mindenhol: hivatalokban, bíróságokon, szóban és írásban egyaránt. Hogy sokan nem élnek vele, az más témakörbe tartozik.
De a fenti kérdést mégis feltették a www.covasnamedia.ro oldalon, azonban a szavazás nem az elvárásaiknak megfelelően alakult, a válaszadók többsége ugyanis egyetértett a magyar nyelv hivatalossá tételével. Ezért a kérdést egy nap múlva megcserélték, a válaszokat azonban megtartották, így akik addig a magyar nyelv hivatalossá tételére szavaztak, meglepődve észlelték, hogy a weboldal mágusának köszönhetően tulajdonképpen az ellenkező választ támogatták.
Ellenzi Ön a magyar nyelv hivatalossá tételét Székelyföldön?
Sunteţi împotriva oficializării limbii maghiare în Secuime?
És hogy ne unatkozzunk, harmadik változatként visszakerült az eredeti kérdés, azonban láss csodát, hirtelen helyet cserélt az „igen-nem” válaszopció a kérdés alatt, továbbra is az ellenkezőjét mutatva a tisztes szavazásnak.
Így fordult elő először az internetes szavazás történetében, hogy a „nem” lehetőséggel kezdődik egy válaszadási opció…
A szerkesztőség ezen megnyilvánulása minősíthetetlen. Érthetetlen. Magyarázatot követel.











(8 votes, average: 4.50 out of 5)
Az első és a második printscreen között pontosan 2 perc különbség van. 600 szavazat különbség, ami furcsa. Fent ugy-e úgy áll, hogy 1 nap a különbség.) de kötve hiszem, ha ilyen pontossággal készült a két printscreen. teljesen egyezik a link, a megnyitott ablakok, a futó alkalmazások, egyszerűen minden. Szóval szerintem nem egészen pontosak a fent megjelenő infók. Természetesen ez nem menti fel a csalást elkövetőket, de valami mégsem tiszta.
Igen, itt az lehet a tényező, hogy valakik jelezték szerkesztőségünknek a csalást, de konkrét bizonyítékokat kértünk, mert csak az aktuális szavazás állása volt akkor lementve. Valamilyen (általunk nem ismert) módszerrel sikerült nekik előszedniük a régi oldalakat és lementették, tehát a feltüntetett idő ez esetben az oldalak utólagos lementésének ideje kell legyen. A szavazás első napjaiban senki nem mentette le az oldalt, nem tudhatta, hogy csalni fognak.
Személy szerint nem hallottam ilyen módszerről, mondjuk ez nem zárja ki ennek létezését. Mégis attól tartok, hogy talán a bejelentők sunyiztak kicsit, mert ha létezik ilyen jellegű művelet, ami régi honlapot hoz elő, akkor gondolom a teljes oldalt hozza elő a régi tartalommal.
A printscreeneken viszont azonos az euró árfolyam és a időjárás jóslás is. Ez úgy-e általában nem szokott bekövetkezni két egymáskövető napon(főleg nem ennyi pénzérménél). Kicsit hihetetlen, hogy csak a kívánt részeket hozza elő nekünk a kereső. A legérdekesebb, hogy a harmadik képen sem változnak ezek a részletek. Szerintem ez több, mint furcsa. Pixeleket nem nehéz buherálni. A CovasnaMedia miként vélekedik erről?
“A printscreeneken viszont azonos az euró árfolyam és a időjárás jóslás is. Ez úgy-e általában nem szokott bekövetkezni két egymáskövető napon…”
De igen, be szokott következni, tekintettel arra, hogy hétvége volt és az újságok hétvégén nem jelennek meg és weboldaluk sem frissül…
akkor marad a “A szerkesztőség ezen megnyilvánulása minősíthetetlen. Érthetetlen. Magyarázatot követel.” változat
Adjon az Isten!
Az említett “printscreeneket” én készítettem! Febr. 5-én értesültem a szavazásról, s miután szavaztam, értelemszerűen figyeltem a szavazás eredményét, illetve érdekelt merre fog eldőlni. A gépem nem volt kikapcsolva és a honlap nyitva volt, időnként frissítettem. Egy adott pillanatban feltűnt, hogy a kérdés változott. Meglepődtem és először arra gondoltam, hogy rosszul emlékszem. Aztán elkezdtem “Undo” opcióval visszalépegetni és addig mentem vissza, amíg megtaláltam az eredeti kérdést. Ez este volt, még ugyanazon a napon, valamikor éjfél előtt. Amikor megtaláltam az első kérdést, azonnal rögzítettem és megkerestem a módosított kérdést, amit utána szintén rögzítettem. Tehát az első két kép között valóban csak pár perc telt el, amíg visszakerestem. Én nem tételeztem fel csalást a szavazás kiírásakor, eszembe se jutott volna rögzíteni korábban, csak miután rájöttem a turpisságra.
A harmadik fotót már másnap délelőtt készítettem, amikor újra benéztem az oldalra és már vissza lett állítva az eredeti kérdés, de fel voltak cserélve a válaszok.
Megjegyzem: este beírtam a fórumukra és keresetlen szavakkal közöltem velük a véleményemet, amit természetesen moderáltak és azután eszközölték a harmadik verziót.
Én soha életemben nem tételeztem volna fel ekkora aljasságot a Háromszéken élő románokról! Ez az aljasság netovábbja, egyszerűen nem találok szavakat ekkora jellemtelenségre… Bár ha visszanézünk kicsit a múltjukban, nem új keletű náluk a köpönyegforgatás és a csalás útján történő érvényesülés… Végül is ez a módszer eredményezte nekik ezt a csodásan kerek országot, nem? Csakhogy Isten azelőtt kirajzolt valamit a térképen!……………
Szebb jövőt!
Tisztelt Szerkesztőség.
Itt csonka honban később jutunk hozzá az Erdélyben történtekhez, így csak most tudtam meg, hogy micsoda arcátlan csalást követtek el,a magyar nyelvről történt szavazás kapcsán.Eddig csak gondolkodtam rajta, de mostanra elhatároztam, hogy ezt a ” hőstettet” elküldöm mindenhová a világon, hagy lássa mindenki a kézzelfogható, tetten érhető valóságot, hogy milyen mély az aljasság árka. A Magyar nemzet 1920.06.04.-én meg lett csonkítva, és ezt amíg Magyar ember él a földön nem fogjuk elfelejteni, mert ehhez fogható borzalmat szerintem még nem követtek el a világon semelyik nemzet ellen. Pláne nem olyan nemzet ellen, aki annyit hullatta a vérét Európáért, mint mi. Ezeket a Trianonban történt dolgokat elfeledték, és azóta is a feledés jótékony homályába akarják tartani, csakhogy Magyarországon megjelent egy nemzetéért tenni akaró új erő, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, aki mindjárt a liberális, és szocialista, külföldi hatalmak bérenceinek az esküdt ellenségévé vált. Hogy miért, egyszerű. Azért mert mostantól lesz olyan erő aki nyíltan ki mer állni, és ki fogja mondani ami a Magyar nemzetet sérti, ami a Magyar érdekek ellen van, és amivel ezidáig senki sem foglalkozott, pláne nem tett ellene. Remélem, hogy ez a “hőstett” megfelelő, és méltó visszhangot fog kapni a világban. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy ott ahol ekkora aljasságot meg mernek, meg lehet tenni, ott ez nem jelent többet, vagy talán még annyit se, mintha a boltban elloptak volna egy kiflit. Őszintén remélem, hogy változni fog ott önöknél is a világ, mégpedig oly féleképpen, hogy a békés egymás mellett élést elősegítendően megadjuk egymásnak a kölcsönös tiszteletet, és ami jog megilleti az embereket így 2010 táján, az alapértelmezetten jár mindenkinek, nem pedig elcsalt szavazásokkal, meghamisított eredményekkel fogják a gyűlölet tábortüzét tovább szítani. Dúlnak bennem az indulatok, és komoly erőfeszítésembe kerül, hogy nyomdafestéket tűrő módon, méltóan, és emelt fővel egyenes hátgerinccel fejezzem ki mindazt amit érzek. Nem alacsonyodhatok le az efféle csaló médiák szintjére. Ez úton köszönöm, hogy meghallgatták a fájó lelkemet, és kívánok minden Magyar Testvéremnek ott ahol él a nagyvilágban egy igazán Szebb Jövőt.
A csalás után írtam acovasnamedia.ro -ra egy hozzászólást, hogy miért csaltak, másnapra ki voltam tiltva a teljes oldalról(azóta is ki vagyok tiltva “You don’t have permission to access / on this server”). Aztán írtak egy levelet, hogy valaki meghackelte a szavazást blabla, de ha tényleg így történt volna akkor érvénytelenítik az egészet és nem módositsák meg 3szor is. Rancz András, valóban 600szavazati különbség van a 40-ik és a 42ik perc között, de ahogy módosították a kérdést és felcserélték a válaszokat, annyi erővel a szavazatszámot is módosíthatták 2perc alatt, hogy aztán kitalálják, hogy hackerkedett valaki.Még a youtubeon is küldözgette mindenki az oldalt, hogy minnél több szavazat legyen, én is több fórumra beírtam, ez nem tetszett nekük, hogy pár óra alatt annyi “Da” szavazat érkezett. De nem csak a románok csináltak ilyent már, pár hónapja a szerbek is ugyanígy elcsaltak egy hasonló szavazást(úgylátszik a csalás a tolvajnépek hobbyja).Ha lenne egy kicsi becsületesség bennük, újból indítanák azt a szavazást, lássuk milyen eredmény születne másodszorra…
én amikor még szavaztam nagyon fölényesen vezetett!!!!!!!!!!!
szerintem mindenképp csalás történt!!!
Isten Áldjon Minden Magyart a Világ minden részén!Szebb Jövőt.
Mi a véleményed?
Aktuális szavazás
Legutóbbi bejegyzések
Képtár
Közösségi háló
Oldalak
Archívum
Címszavakban
Legjobb bejegyzések
Legutóbbi hozzászólások
Legolvasottabb írások