Fooldal » Hírek

Folytatódik a „Kultúra a Fiatalok Szemében” című projekt

7 július 2009 547 olvasás Nincs megjegyzés Nyomtatás Nyomtatás

Az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete és a Kisteleki Városvédő és Szépítő Egylet Kultúra a Fiatalok Szemében című projektje újabb állomáshoz érkezett az elmúlt időszakban. A közel egy hónapban két előlátogatás valósult meg a projektben. Az első a háromszéki EMI képviselőinek részéről, a második az elmúlt héten a kisteleki partner részéről történt Sepsiszentgyörgyön.

csoportA két szervezet képviselői közösen áttekintették a projektben eddig elvégzett feladatokat, leszögezték a végső programot, az utazások mikéntjét és módját, majd a projekt megvalósulási helyszíneit tekintették meg. A háromszéki program megvalósítási helyszínei a következők: Besenyői Ifjúsági tábor, Sepsiszentgyörgy és környéke, Csernáton, Szent Anna tó és környéke, valamint a mesék földje, Benedek Elek szülőfaluja, Kisbacon.

dsc04919A projekt teljes végcélja nagyon messze van, folyik a felkészülési munka, hiszen a program összesen utazással együtt 11 napig zajlik augusztus hónapban, háromszéki és kisteleki helyszíneken. Addig elkészülnek a projekt népszerűsítő anyagai, a résztvevő fiatalok számára felkészítők és tájékoztatók zajlanak mindkét félnél.

A projekt megvalósulását a Fiatalok Lendületben (Youth in Action) program támogatja.

Furus Levente és Kis Hunor Pál – projektfelelősök


logouedgyiayouth

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (1 votes, average: 5.00 out of 5)
Loading ... Loading ...

Mi a véleményed?

Tégy megjegyzést vagy kövesd vissza a saját oldaladról (trackback). Iratkozz fel a megjegyzésekre RSS-en.

Kérlek, a megjegyzésed legyen témábavágó!