Fooldal » Hírek

Angolok, távozzatok Indiából!-Mahatma Gandhi emberjogi aktivista tevékenysége

26 augusztus 2010 321 olvasás Nincs megjegyzés Nyomtatás Nyomtatás

“Minden ország kultúrája lengje körül a házamat. De egyik se szakítson el szülőföldem talajától.”
Mahatma Gandhi

Mohandász Karamcsand Gandhi, híveitől kapott tiszteletnevén Mahátma Gandhi. Ezen a néven ismeri őt az egész világ, s vált a békés ellenállás jelképévé. Jogász, politikus. India politikai és spirituális vezetője, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja.

1893-ban egy indiai cég jogtanácsosaként Dél-Afrikába utazott, ahol szembesült az indiaiak diszkriminációjával. Leszállították a vonatról, miután nem volt hajlandó átmenni az első osztályról a harmadik osztályra, pedig az első osztályra volt érvényes jegye. A hindu kisebbség szószólója lett. Ebben az időben alakította ki filozófiai rendszerét, melyre egész pályafutása épült. Elvének lényege, hogy az igazság ereje győz, így passzív ellenállással kell elérni a kitűzött célokat. 1908-ban megírta Hind Szvarádzs, avagy Az indiai önkormányzat című művét.

1915-ben családjával visszatért Indiába, ahol a függetlenségi mozgalom élére állt, s ekkoriban kapta a Mahatma (nagy lélek) jelzőt is híveitől. India ebben az időben még brit gyarmat, Gandhi pedig Nagy-Britanniával szemben a hindu nacionalizmus képviselőjeként lépett fel. 1918-ban Csamparanban polgári engedetlenségi mozgalmat, Ahmedábádban sztrájkot szervez. Ekkor tartott először éhségsztrájkot egy közügy érdekében.

Az I. világháborút követően Gandhi India függetlenségét követelte. 1920-ban a Kongresszus Gandhi javaslatára jóváhagyta a kormánnyal való együttműködés megtagadását, az idegen intézmények bojkottját és a teljes önkormányzat követelését. Gandhi 1922-ben az egész országot polgári engedetlenségre buzdította, amiért hat év börtönbüntetésre ítélték.

1924-ben vakbélgyulladással megoperálják, majd szabadon engedték. Ezután 21 napos éhségsztrájkot tartott a hindu–muzulmán egység helyreállításáért. Ettől az időtől politikai akciói révén egyre élesebb ellentét alakult ki a brit hatóságok és az indiai függetlenség hívei közt.

1928-ban egyéves politikai szilenciumot fogadott, közben társadalomépítő konstruktív programját népszerűsítette. 1930. január 30-án lapjában, a Young Indiában közzétette 11 pontos követelését. Március 12-én Ahmedábádból a sómenet élén elindult Dandiba, ahová április 5-én érkezett meg. Májusban Nehruval együtt letartóztatták. 1931-ben újból szabadon bocsátották. A Gandhi–Irwin tárgyalás a Kongresszus hivatalos elismerését jelenti, de 1932-ben Gandhit és a Kongresszus vezetőit letartóztatták, a pártot illegálisnak nyilvánították.

A II. világháború idején többször hangsúlyozta, hogy csak a független, szabad India tud csatlakozni a szövetséges hatalmakhoz. 1942-ben az Összindiai Kongresszusi Bizottság Gandhi által megfogalmazott határozata: „Angolok, távozzatok Indiából!” Gandhit és a többi vezetőt letartóztatták. 1943-ban 21 napos éhségsztrájkot tartott. A polgári engedetlenség és a passzív ellenállás a leghevesebb európai és észak-afrikai harcok idején érte el csúcspontját és India függetlenségét 1947-bensikerült kivívniuk.

A hinduk és muzulmánok kiegyezése azonban nem jött létre, Gandhi nem tudta elejét venni a véres zavargásoknak, és a volt angol gyarmat 1947-es függetlenné válásával két országra szakadt: Indiára és Pakisztánra.

1948-ban éhségsztrájkkal elérte, hogy India adja át Pakisztánnak a nemzeti vagyon neki járó részét. Január 30-án, miközben arra akarta rávenni a hindu közösséget, hogy tegyen engedményeket a muzulmán kisebbségnek, Új-Delhiben lelőtték.

Az iránta érzett mélységes tiszteletből Dzsaváharlál Nehru első indiai miniszterelnök lánya, nevét Indira Gandhira változtatta.

2007 júniusában az ENSZ közgyűlése október 2-át, Gandhi születésnapját az erőszakmentesség világnapjává nyilvánította.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (2 votes, average: 5.00 out of 5)
Loading ... Loading ...

Mi a véleményed?

Tégy megjegyzést vagy kövesd vissza a saját oldaladról (trackback). Iratkozz fel a megjegyzésekre RSS-en.

Kérlek, a megjegyzésed legyen témábavágó!