Fooldal » Arhívum

Bejegyzések a EMI Tábor címszó alatt

Sajtóvisszhang »

[16 aug 2010 | Nincs megjegyzés | 92 olvasás]
Az EMI-tábor és a hisztéria

Minden EMI-tábor környékén fellángol a „harc”: az ellenzők és a támogatók előveszik jól kipróbált érveiket, azokat sorolják. A másik fél érvei közül mindig csak arra reagálnak, amelyiket szempontjuk szerint könnyen meg tudnak cáfolni. Így egyrészt nem alakul ki párbeszéd a felek között.
Ez nem is lenne probléma, mert a pró és kontra érvrendszerek egymáshoz „idomítása” ebben az esetben lehetetlen, és nem is szolgálna semmilyen célt. Az EMI-tábort mint jelenséget kellene megvizsgálni, miért vonz ennyi embert, ennyi fiatalt.

Rendezvények »

[25 júl 2010 | Nincs megjegyzés | 206 olvasás]
Ha azt mondom Gyergyó, mi jut eszedbe? Interjú az EMI Tábor szervezőivel

Néhány hét szervezői munka után egy kis pihenés közben lófrálok a világhálón. Eszembe jut: mennyivel nehezebb lenne egy-egy ilyen tábort megszervezni a modern technika áldásos hatása, az internet nélkül. Szinte lehetetlen feladatnak ígérkezik… Kevesebb megjelenési felület, nehezebb kapcsolatteremtés, nem volna Yahoo! Messenger… No igen. Ekkor gördülök rá a saját „mess” listámra, és nézelődök a bejelentkezettek között. Sok-sok olyan arc van fenn (péntek delet írunk!), akiknek köszönhető évről-évre az EMI-tábor. Hírtelen ötletem támad: beszélgessünk velük, hogy ti is lássátok, kik is ők. Az első ember akire ráakadok, Soóska. (Nem tisztségénél fogva …

Rendezvények »

[21 jún 2010 | 3 megjegyzés | 633 olvasás]
VI. EMI-tábor Gyergyóban

Az Erdélyi Magyar Ifjak 2010. augusztus 11-15. között, immár hatodik alkalommal szervezi meg nagyszabású nyári rendezvényét, az EMI-tábort.
Az évek során a Gyergyószentmiklós mellett sorra kerülő EMI-tábor a nemzeti értékrendet valló fiatalok Kárpát-medencei találkozóhelyévé vált, tavalyi rendezvényünkön több mint 17000 napi belépőt váltó fiatal  fordult meg.
Az EMI-tábor évről évre gazdagabb programot kínál a fiataloknak: az előadósátorban reggeltől estig előadások, beszélgetések, viták hallgathatók történelmünkről, kultúránkról, közéleti kérdésekről és más, a magyarsággal

Rendezvények »

[31 máj 2010 | Nincs megjegyzés | 323 olvasás]
Nyerj jegyet a VI. EMI-táborba!

Nincs sok teendője annak, aki boldog tulajdonosa szeretne lenni két darab heti belépőnek, mely a VI. EMI-tábor egész idejére érvényes. A cél, hogy minél több barátoddal megismertesd az EMI-táborok hangulatát, hogy aztán együtt töltsétek az augusztus 11-15. közötti időszakot jó társaságban, hasznosan.   A játékhoz nem szükségeltetik egyéb, mint a sokak által használt Yahoo! Messenger, melyen vedd fel te is ismerőseid közé a VI. EMI-tábort.
Yahoo! ID: emitabor