Bejegyzések a Diákegyüttesek Találkozója címszó alatt
Rendezvények »
2011 április 2-án kerül sor a Diákegyüttesek Találkozójára Sepsiszentgyörgyön. A zenei tehetségkutató népszerű lett az elmúlt években, egy igazi verseny a diákzenekarok számára.
A rendezvény céljai: fiatal, tehetséges zenészek bemutatása a nagyközönségnek és további fellépési lehetőséget biztosítani a zenekaroknak más fesztiválokon. A diákegyüttesek délután lépnek fel a közönség előtt, a nap végén a rendezvény diszvendége, a magyarországi OSSIAN zenekar koncertezik teljes műsoridővel.
Hírek »
Rendezvények »
2010 április 3-án került sor a Diákegyüttesek Találkozójára Sepsiszentgyörgyön, amely a népszerű Pokolgép zenekar koncertjével zárult. Kilenc diákzenekar lépett fel a rendezvényen, ahol profi színpadi körülmények segítették hozza a fiatalokat a sikerhez. A tehetségkutató lehetőséget adott a fiatal zenészeknek, hogy bizonyíthassanak a közönségnek és erre volt is lehetőségük, hiszen a tavalyhoz képest kétszer annyi néző tekintette meg a diákegyüttesek produkcióját. Megható volt látni, hogy nemcsak az osztálytársak, barátok, szülők, hanem a nagymamák is eljöttek megnézni
Hírek »
Kilenc diákegyüttes lép fel a Pokolgép előtt Sepsiszentgyörgyön
Sorshúzással dőlt el, milyen sorrendben lépjenek fel a zenekarok a Diákegyüttesek Találkozóján, ahol a közönségszavazás mellett a legjobb énekesnőt is különdíjjal jutalmazzák majd, a nyertes zenekarok pedig felléphetnek a Pokolgép előtt, az EMI Táborban, a Rock Stage fesztiválon, a Metál Rudin és Déván is többek között. Az idei Diákegyüttesek Találkozójának fellépői a következők lesznek (időrendi sorrendben):
Szombat, április 3 – Sepsiszentgyörgy, sportcsarnok
Rendezvények »
A tavalyi Diákegyüttesek Találkozóján egy lány sem volt a zenekari tagok között, idén azonban hatan is vannak, négy énekes és két gitáros lány, akik vokáloznak is. A Kopor-Show zenekar felajánlotta, hogy a készülő négy számos EP-jük felvételén egy ügyes lány énekelhet és ezt a lányt a Diákegyüttesek Találkozója fellépői közül fogjuk kiválasztani. Alkalmi szereplésről van szó, de izgalmas lehet. Kövessük figyelemmel a lányok fellépését a Diákegyüttesek Találkozóján, találkozunk április 3-án szombaton délben 14 órakor a sepsiszentgyörgyi sportcsarnokban!



(4.85 out of 5)